2013. augusztus 11., vasárnap

Mért pont így??

Ame pov.:

MIÉRT PONT ÍGY? Óriási égés. Na jó kezdem az elejéről. Minden úgy kezdődött mint egy átlagos szombaton. Joeval reggel kitaláltuk, hogy lemegyünk fürdeni a medencébe. Apához valami új feltörekvő banda jött felvételre. Épp mentünk ki. Joe mondott valami viccet miközben ittam. Ők meg jöttek szembe. Nem tudom kik voltak, de az tuti, hogy baromira jól néztek ki. Én meg hoztam a formám és úgy röhögtem ivás közben, hogy az eperturmixom fele a legmagasabb srác arcán landolt ( a számból). Persze egy szót sem tudtam kinyögni, Joe meg csak röhögött a markába, a többi fiúval együtt, a magas srác meg olyan képet vágott amit ilyenkor szokás. Ekkor vettem észre aput.
-Úgy van lányok jó bemutatkozás.-mondta apa- Ügyes vagy, kicsim. Menj hozz egy pólót Jakenek a szobámból, de előtte kérj bocsánatot!
- Pe... persze- dadogtam- Nagyon sajnálom igazán, nem volt szándékos, észre se vettelek.
-Hát pedig nem vagyok kicsi!- mondta és kezdett röhögni ő is, én meg egyre vörösebb lettem. Ekkora égést! Szaladtam fel apu szobájába és kerestem egy normálisabb pólót. A húgom gondolom közben meg elcsavarta mindegyik fejét, még a magasét is pedig az milyen helyes. Nem, Ame hátrébb a lovakkal. Nem akarok most beleesni senkibe, kell még idő, amíg kiheverem Őt. Elindultam lefelé a pólóval és hogy eltereljem a gondolataimat elkezdtem magamban dúdolni. Nem tudom mikor értem le és azt sem tudom mikor kezdtem hangosan énekelni. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy a nappaliban állok és négy csodálkozó szempár mered rám. Apus és húgi már hozzászoktak a hangomhoz, de ha valaki idegen hallja akkor csodálkozik, hogy milyen erős a hangom. 

Joe pov.:

ÚR ISTEN!!!!!! A tesóm egy őrült! 
Meséltem neki egy tök jó viccet, amikor jött velünk szembe 4 tök helyes pasi. De ő észre se vette őket, amit nem értek mert rohadt magas volt mindegyik. Ame pedig pont a legmagasabb srác arcába köpte az eperturmixát, amit én csináltam:( Én azt hittem meg halok a röhögéstől a többi sráccal együtt. Apa felküldte Amét egy pólóért. Nekem közben bemutatta a fiúkat.
-Gondoltam kivételesen megszegem a szabályaimat és bemutatom nektek az egyik most debütáló zenekart,ők a Records. Ő a vezető George, ő Kris a rockgitáros, mellette Kevin a basszgitáros, az akit Ame képen köpött, az Jake a dobos. Aki felszaladt, az Amelia. Ő pedig a fiatalabbik lányok Johanna.- mutatott be mindenkit.
- A Johannáért ölök, tehát Joe.- vettetem rájuk gyilkos pillantást.
Ekkor jött le Ame ÉNEKELVE!!!!!!!!!!!!!! RÁADÁSUL AZ ÁLTALAM ÍRT DALT! Egyszer csak azt vettem észre, hogy a négy srác bazi nagy szemeket mereszt a nővéremre. A hangunk majdnem teljesen ugyan olyan csak Amé-é picit magasabb. Apa Amének is bemutatta a fiúkat. Ők indultak az emeletre próbálni és átöltözni. Mi a nővéremmel kiveséztük a történteket a medence felé menet.

Ame pov.:

-Annyira cuki-mondtam - Csak tudod az AZ ügy. 
-Milyen ügy?- értetlenkedett a húgom.
- Hát tudod az AZ ügy.
- Ja a köpetes? 
- Nem, néha azt hiszem valójában szőke vagy- háborogtam- tudod Tom! Rémlik?
-Ööö, nem.
-Szőke!-szidtam- Tudod Tom a volt pasim, aki otthagyott Sarah miatt.
-Ja, hogy az a bunkó seggfej- hát igen Joe nem a szép szókincséről híres.
  Tom a volt pasim, Sarah pedig a volt legjobb barátnőm. Gimiben ismerkedtünk meg. Sarahból a legjobb barátnőm lett, majdnem mindent tudott, amit Joe. Még azt is, hogy évnyitó óta bele vagyok esve Tomba. Ő persze nem vette észre. Idén tavaszi szünet után jöttünk össze. Nem sejtettem semmit. Joe persze mondta, hogy naiv vagyok és nem lesz jó vége, de én nem hallgattam rá, pedig a legtöbbször igaza van. Tanév utolsó szerdája volt. Kimentem sétálni, Tom azt mondta valami családi programra megy, így nem tudott eljönni. Magam sem tudom miért, de lementem a tóhoz. Már régen jártam ott és nem is szerettem, féltem tőle, mert pici koromban beleestem. Már sötétedett amikor megláttam őket egy padon csókolózni. Szerencsére nem láttak meg. Amilyen gyorsan tudtam hazafutottam és bezárkóztam a szobánkba. Csak akkor tört ki belőlem a sírás. A húgom fél órát dörömbölt az ajtón, mire beengedtem. Kivételesen nem jött az "én előre megmondtam" dumájával, csak igyekezett megnyugtatni. A következő két napban nem mentem suliba. Év vége volt így semmi érdekes nem volt, ami miatt be kellett volna mennem. Egy rakás üzenetem és nem fogadott hívásom volt tőlük, de úgy fél nap után kikapcsoltam és kivonultam a nyaralónkba, ahol még térerő sincs. Joe azt mondta, személyesen is kerestek, de ő finoman szólva elküldte őket a francba, és rájuk csapta az ajtót. Egy hétig voltam ott csak az évzáró előtt mentem haza. Az üzeneteiket olvasatlanul kitöröltem. Mindkettőjüknek egy szót írtam vissza, annyit, hogy "Vége". Persze nem értették de nem magyarázkodtam. Ennek úgy egy hónapja, azóta már kerestek, de vagy én vagy Joe kidobta őket azzal a felkiáltással " Ha nem érted talán gondolkozz". Egyszer csak, azt hallottam, hogy valami csobban. Rögtön tudtam mi, és elkapott a röhögőgörcs, miközben nevettem észrevettem, hogy az előbbi négy srác is mellettem áll és röhög.

Joe pov.: 

Igen emlékszem Ame rohadtul bele volt esve Tomba, aki megcsalta Ame legjobb barátnőjével. Hetekig ki volt bukva, a két hülye pedig nem jött rá, hogy tudja. Amíg ezen gondolkoztam, jött az én elmaradhatatlan égésem is. Tehát a medence mellett, amikor megcsúsztam és ruhástól belezúgtam a medencébe ( kellett nekem papucs). Mikor feljöttem a víz tetejére láttam, hogy a négy srác és Ame szétröhögik a fejüket. Lila gőzöm sincs róla, hogy kerültek oda! A ruha tökre rám tapadt és ami a leggázabb, hogy fehér ujjatlan volt rajtam. Apa pont akkor jött ki, Anyával! Ő persze nem hagyhatta ki, hogy be ne szóljon. 
-Joe értem én, hogy meleged van, de légyszíves fürdőruhában lubickolj és nem érdekel, hogy a H2O-ban a lányok ruhástól ugranak a vízbe! Azt hittem elmúltál öt éves. Menj öltözz át, aztán gyere vacsorázni!-égetett Anya. Ugye milyen jó fej Anyám van?
Az egyik srác, azt hiszem Kevin, még mindig röhögött. Én meg hirtelen felindulásból belelöktem a vízbe, és dühösen felmentem átöltözni. Mikor leértem már mindenki az ebédlőben ült, és várt rám. Amével csodálkoztunk, hiszen utoljára öt éves korunkban ettünk ott, együtt. Behozták a kaját, ami még furább volt, mert nem mirelit pizza és nem is gyors kaja volt, hanem rendes főtt étel, sőt hús! Mindenki szedett magának majd elkezdtünk enni.